A NEMZETI ÉS ETNIKAI KISEBBSÉGI JOGOK
ORSZÁGGYŰLÉSI BIZTOSA
1051 Budapest, Nádor utca 22.
Telefon: 475-7149
Parlamenti képviselet, önkormányzatiság, regisztráció, és választási névjegyék Európában
A volt szocialista országok többségében megoldották a kisebbségek parlamenti képviseletét; sokszor éppen az önkormányzatiság rovására a kisebbségi pártokat preferálják. Elöljáróban nézzünk néhány példát a környező országokból. Horvátország, Szlovénia és Románia törvényei előírják a kisebbségek kedvezményes parlamenti képviseletét.
Szlovéniában az alkotmány kettős választási jogot biztosít a nemzeti közösségekhez tartozók( magyarok, olaszok) számára; leadhatják szavazatukat valamelyik párt listájára, valamint egy-egy független kisebbségi képviselőt is választhatnak. A kisebbségi választáshoz a magát nemzetiséginek vallóknak nyilatkozniuk kell a közösséghez tartozásról. A magyarlakta Muravidéken öt járási körzetben a magyarok önálló önkormányzati tanácsokat választanak. Az önkormányzati választásokon hármas választójoggal rendelkeznek: képviselőválasztás a közös kisebbségi tanácsba, polgármester-választás, képviselőválasztás a község önkormányzati tanácsba.
Romániában a nemzeti kisebbségek jogosultak parlamenti képviseletre, de csak azok számítanak ide, amelyek képviseltetik magukat a Nemzeti Kisebbségek Tanácsában. Jelöl bármilyen olyan szervezet jelölhet, amelyet valamely nemzeti kisebbség hoz létre. A jelöltállítás akkor is lehetséges, ha a megalakulástól számított három napon belül a szervezet benyújtja a Központi Választási Irodához a tagjegyzékét; ez a szám nem lehet kisebb, mint az utolsó népszámláláskor a magukat az adott kisebbséghez tartozók 15 százaléka. Minden jelöltállító szervezet taglistájának tartalmaznia kell a tagok nevét, születési idejét, lakhelyét, személyazonosságot bizonyító okirat adatait, aláírást, a jegyzéket készítő adatait.
Szerbiában és Lengyelországban a kisebbségek számára a kedvezményes képviseletet megkönnyítő szabályokat alkalmaznak. A kisebbségi pártokra Szerbiában nem érvényes az 5%-os bejutási küszöb sem a Vajdasági képviselőházi, sem a szerb parlamenti választások esetén, valamint mindkét esetben a képviselőállításhoz 3000 ajánlás is elégséges; Lengyelországban is mentesülnek az 5% alól. Szerbiában a kisebbségi jogokat nyelvi jogként értelmezik.
Szlovákiában sem az alkotmány, sem a választási törvény nem biztosít külön jogokat a kisebbségeknek. A kisebbséghez tartozók a pártok listáján indulhatnak. A magyar képviselők nem csoportjogok alapján, hanem egyéni emberi jogok alapján, pártjuk, a Magyar Koalíció Pártja színeiben kerülnek be a parlamentbe. Ebből következően más kisebbségnek a szlovák parlamentben nincs képviselete. A kisebbségeknek önkormányzataik sincsenek; a magyarlakta területeken a számbeli fölény biztosítja a bekerülést a települési önkormányzatokba.
Bosznia-Hercegovinában a kisebbségek csak a pártok listáján indulhatnak. Ez a megoldás a pártoknak kedvez, mivel a kisebbségi képviselő pártlistán szerzett mandátumot, így alá van vetve a pártdöntéseknek. Önkormányzatokat sem alakíthatnak, de saját képviselőt választhat az adott önkormányzat közgyűlésébe. A törvény rendelkezése szerint nemzeti kisebbség képviselőjének csak az személy választható meg, akinek a neve szerepel a kisebbségi jelölési listán. A népszámlálási adatok függvényében garantált mandátumokat a kiosztáskor először a kisebbségek kapják meg, és csak ezután kerülnek kiosztásra a fennmaradó mandátumok.
Macedoniában a kisebbségeknek semmilyen képviseletük nincs. A macedon többség és az albán kisebbség viszonyát az Ohridi Keretmegállapodás szabályozza, amely elismeri az állam multietnikus jellegét és előirányozza területi alapú albán önkormányzatok létrehozását, valamint az állami hivatalokban az egyenlő létszámarányokat.
Nézzünk most néhány nyugat-Európai példát. Ausztriában a kisebbségeknek nincs parlamenti képviseletük. Az un., Volksgruppe-k (horvátok, magyarok, romák, csehek ,szlovénok, szlovákok) országos és tartományi szinten tanácsokat (Beirat) – állíthatnak fel), amelyek igen gyenge jogosítványokkal rendelkeznek. Az országos tanácsoknak véleményezési joguk van, tehetnek javaslatokat, de nem kötelező figyelembe venni véleményüket. Tartományi szinten csak a tartományi kormány felkérésére véleményezhetnek. Kisebbségi regisztráció Ausztriában nincs. Ausztriában alkotmányjogilag úgy ítélik meg, hogy a választás titkossága ellentmondana a kisebbséghez tartozó állampolgárok regisztrációjának.
Németországban a kisebbségeket képviselő pártok mentesülnek az 5%-os küszöb elérése alól. A Bundestag képviselőinek választásakor minden kisebbségi pártra vonatkozik a kedvezmény, míg a tartományi választásokon Schlewig-Holstein-ben a dán, Brandenburgban a szorb kisebbség mentesül a küszöb teljesítése alól.
Svédországban a kisebbségek nem élveznek egyenlő jogokat; a lappok kivételével a kisebbségek (finnek, tornedaliak, romák, zsidók) nem rendelkeznek sem parlamenti képviselettel, sem önkormányzatokkal. A kisebbségek tagjai társadalmi szervezetekbe, egyesületekbe tömörülve kulturális és nyelvi értékeket ápolnak; politikai érdekérvényesítésre nem törekszenek. A kisebbségi charta nem behatárolt (jiddis, romani chib), valamint, regionális (lapp, finn, meänkieli, tornedali finn) nyelvi jogokat ismer el. A kisebbségi regionális nyelvek az adott ksiebbségi területeken hivatalos nyelvként kerültek elfogadásra. Svédországban nem vezetnek nyilvántartást a kisebbségekről a lappok kivételével, akik saját Lapp Parlamentet és saját kormányt hoznak létre. Mint látható a parlamenti többletjoghoz egyértelműen társul a nyilvános választójogi regisztráció.
Finnországban a svéd kisebbség egy választókörzetet alkot (Aland) és egy parlamenti képviselőt választhat, viszont teljes autonómiát élvez. Belgiumban a három régiót alkot (Vallonia, Flandria, Brüsszel), amelyek a nyelvi közösségek határait is kijelölik – Brüsszel kétnyelvűnek számít. Ezek önálló egykamarás parlamenttel rendelkeznek. A kétkamarás szövetségi parlamentben nincs kisebbségi alapon biztosított képviselet. A Szenátusba a nyelvi közösségek parlamentjei delegálnak tagokat, de nem kisebbségi alapon.
A kisebbségek parlamenti képviselete kapcsán nézzük meg most, hogy a jogi szakirodalom hogyan értelmezi a kisebbségeket, a kisebbségi jogalanyt, amelynek tisztázását alapvető fontosságúnak tartja. Azt is meghatározó kérdésnek tartja, hogy hogyan lehet a kisebbségi jogalanyt azonosítani. A kisebbségi parlamenti képviselet esetében a jogalany, vagyis a kisebbségi választópolgár meghatározása azért is fontos, mert a kisebbségi csoportokhoz tartozók nem engedhetik meg, hogy helyettük, vagy nevükben más válassza meg a kisebbségek parlamenti képviselőit.
Az egyén etnikai csoport-hovatartozásának meghatározására többféle modell létezik:
1. Identitás szabad választásának európai/észak-amerikai modellje
2. Őslakos/bennszülött modell
3. Vegyes modell: Tirol
Ezek a változatok az identitást helyezik a középpontba. Az első modell alapja a szabad identitásválasztás, míg az őslakos/bennszülött modell egy előre megalkotott feltételrendszerre épül. Az első modell magában hordozza a csalás lehetőségét, míg a második modellben ez kizárt; ugyanis vagy beilleszthető az egyén a feltételrendszerbe, vagy nem. Tirolban az állampolgárok két nyilatkozatot tesznek. A szabad identitásválasztás modell alapján népszámláláskor névtelenül nyilatkoznak anyanyelvükről. A másik nyilatkozat névvel, születési dátummal és aláírással a kvóta (Proporz) rendszerben nyújtott kedvezmények igénybe vételére szolgál.
Kaltenbach Jenő az MTA ENKI 2007. május 24-én tartott Etnopolitikai modellek az Európai Unióban címmel megrendezett konferenciáján „Van-e kisebbségi autonómia Magyarországon?” című előadásában kitért az identitás választásának vagy vállalásának kérdéskörére. Kaltenbach szerint helytelen az identitás választása szóhasználat, ugyanis a nemzetiségi identitást nem lehet választani, csak vállalni. Mélységesen egyet értek vele, hisz ez az identitásforma mind a nemzetközi, mind a magyar kisebbségekkel foglalkozó szakirodalom alapján is adott, ami azt jelenti, beleszületéssel jön létre. Az identitást már csak azért sem lehet választani, mert az identitást az egyén abban a csoportban tanulja meg, ahova beleszületett, ha német, akkor német, ha szerb, akkor szerb, ha szlovák, akkor szlovák, stb. identitású lesz. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy minden nemzetiségi családban született egyén vállalni is fogja kisebbségi identitását; neveltetés, és sok más egyéb tényező fogja meghatározni a vállalást, vagy a megtagadást. Meg kell említenünk ugyanakkor, hogy a Magyarországon élő kisebbségek saját nemzetiségi identitásuk mellett a magyar többség nemzeti identitását is elsajátítják életük folyamán, hiszen nem intaktak a többség hatásaitól, az iskolai szocializáció során pedig kifejezetten megtanítják a magyar identitás elemeit. De ez sem jelenti azt, hogy minden kisebbségi egyén – annak ellenére, hogy iskolai szocializáció során elsajátítja a magyar identitást, vállalja is azt, vagy ha vállalja, akkor ezek az identitások minden kisebbségnél egyformán nyilvánulnak meg. Kaltenbach Jenőnek már csak azért is igaza van, mert a választás olyan lehetőség, amelynek nincsenek meghatározó kritériumai, lehetek német, szlovák, szerb, cigány stb. függetlenül származásomtól, neveltetésemtől, anyanyelvemtől; míg a másik esetben csak a vállalás, vagy a tagadás lehetősége adott.
Az identitás szabad megválasztásának ellentmondásos modelljével szemben az őslakos modell részletesen meghatározza, hogy ki és milyen származási feltételek mellett minősülhet kedvezményekre jogosító kisebbségi alanynak, pl. Kanadában indiánnak. Indiánnak lenni számos különjogokkal rendelkező státus! Kanadában a törzsek saját maguk vezetik a tagok nyilvántartását, a taggá válás születésalapú, de a nem indián származású házastársat is megilleti. Ha figyelembe vesszük a vegyes házasságok elterjedtségét Magyarországon, akkor ez igencsak figyelembe veendő szempont lehet a regisztrációnál!
A lappoknál a parlamenti képviselethez ugyancsak külön kisebbségi névjegyzék szükséges, amire az jogosult felkerülni, aki lappnak vallja magát, valamint megfelel bizonyos származási körülményeknek; a finn többség szigorú feltételeket szab a lapp kisebbségnek, 4 generációig lehet visszavezetni az ősöket. A lista itt is, mint Tirolban nyilvános.
Szlovéniában a névjegyzék összeállítását a választójogi törvény a kisebbségi szervezetekre bízza. A 2002- évi törvény szerint az érintett nyilatkozata szükséges a névjegyzékre kerüléshez, de ennek feltételeit, vagyis azt, hogy mik is a magyar, vagy az olasz identitás objektív kritériumai, azt az érintett közösségeknek kell eldönteni.
Minden kisebbségnek van saját történelme, amit minden olyan személy tud, ismer, aki oda tartozik. Van olyan német, aki már nem tud németül, de nincs olyan német, akinek ne lennének kitelepített rokonai, akinek, vagy valamelyik felmenőjének valaha ne német neve lett volna. Minden nemzetiségnek megvannak azok a sajátosságai, amelyek csak rá jellemzők; olyan etnikai tudás birtokában van, amit más nem tud. Kétségek esetén minden kisebbségnek megvannak azok a kulcsszavai, hívószavai, amelyek mentén eldönthető, hogy a magát regisztrálni kívánó ismeretlen az adott kisebbséghez tartozik-e, vagy sem.
A kisebbségi csoportjogok igénybevételéhez tudnia kell a jogokat biztosítónak, hogy ki fogja azokat igénybe venni; ki kell tehát jelölni a csoporthatárokat. Ezzel egyetérthetünk. Az etnikai hovatartozást, és csoporthatárokat azonban a fentebb elmondottak szerint a jog képtelen kijelölni. A magyar többséghez tartozó jogalkotók legnagyobb tévedése, hogy azt hitték, életidegen paragrafusokkal az íróasztal mellől eldönthető, ki a kisebbségi. Az etnikai hovatartozás, a nemzetiségi csoporthoz való tartozás ugyanis vállalás, a csoporthatárokat pedig csak maguk a csoportok jelölhetik ki. A kisebbségi törvény alkotói egyik szempontot sem vették figyelembe akkor, amikor a névjegyzékek készítését kivették a kisebbségi önkormányzatok kezéből és a jegyzők kompetenciakörébe utalták. A listák titkosításának elrendelése pedig törvényileg biztosította, törvényerőre emelete a csalások túlélését és az etnobiznisz további folytatását. A kisebbségek tudomásul vették, hogy a választásokhoz szükség van a regisztrációra. Azt azonban nem vehető tudomásul, hogy a kisebbségi névjegyzékbe bárki felkerülhessen. Látható az is, hogy a kisebbségek érdekei ellen való volt a névjegyzékek titkosítása.
Ezért a kisebbségi önkormányzatoknak vissza kell adni a névjegyzék készítését és törvényileg biztosítani kell annak nyilvánosságát. Amennyiben eltekintünk a névjegyzékek nyilvánosságától, a csoportok határai ismételten csak nem lesznek kijelölhetők. A jogalkotó mellet a kisebbségek tajgainak is eminens érdeke nyilvánosság, hisz a kisebbségek közé – mint ahogy ez eddig permanens gyakorlat – nem a kisebbségekhez, hanem a magyar többséghez tartozó személyek kerültek be, és a mai napig igénybe veszik, élvezik, vagyis gyakorlatilag kisajátítják a kisebbségeknek járó jogokat. Mindezt a törvényileg biztosított szabad identitásválasztás jegyében teszik.
A nyilvános lista a kisebbségek számára védelem az etnobiznisszel szemben, ugyanakkor a nemzetiségi identitás vállalásának legékesebb bizonyítéka. Korábban sokan érthető történelmi félelmekre hivatkozva nem iratkoztak fel. Az identitást nem lehet titkosítani, vállalása mindig nyílt cselekedet. De vállalni az identitást és félni nem lehet egyszerre.
Budapest, 2007. október 9.
Dr. Bindorffer Györgyi