Magyarországon a német kisebbség területi elhelyezkedése az egész országra kiterjed; nincsen olyan megyéje az országnak, ahol ne élnének e kisebbség képviselői. Történetileg a magyarországi németek már I. István király uralkodása alatt megjelentek az országban. Az első nagy betelepítések Magyarországon a XII. és a XIII. században történtek. Ekkor az államalapítás német katonanépessége után hospes, azaz vendég minőségben elsősorban városlakó németeket hívtak be királyaink: bányászokat, kereskedőket, kézműveseket, iparosokat az ország városiasodó területeire, jelentős kiváltságokkal ruházva fel őket, amivel megalapozták a szepességi városok és az erdélyi szász székek önkormányzati fejlődését. ezekben a századokban meghatározó volt a németek városalapító tevékenysége. A városi jog, a városépítés, a városi szerkezetek meghonosításában igen nagy szerepet játszott a németség.
A középkori jelentős erdélyi és felvidéki szász betelepülés után a török hódoltság után a 18. század folyamán 3 nagy hullámban érkeztek németek Németország különböző túlnépesedett vidékeiről. Az új hazát, jobb megélhetést kereső bevándorló parasztok három nagy hullámban telepedtek be a török hódoltság után elnéptelenedett területekre. Nagyobb összefüggő tömbjeik alakultak ki Bácskában, Tolnában, Baranyában (Schwäbische Türkei), Bánátban, a Bakonyban, a főváros környékén és Magyarország nyugati határvidékén.
1750 körül kb. 150 000 német telepes élt Magyarországon és létszámuk rohamosan emelkedett. Ezek a telepesek elsősorban a mezőgazdaság újraélesztése céljából kerültek Magyarországra, ebből következően falvakban éltek. Egyes források szerint a magyarországi első sváb telepesek 1698-ben Ludwig von Baden őrgróf a törökök elleni harcokban kiszolgált katonái voltak). A törökök kiűzése után az első, még a 17. század végén betelepedett telepesek túlnyomó többsége is svábok lakta tartományokból, Schwabenből és Württembergből és érkezett a Dunán Ulmon keresztül az un. „Ulmer Schachteln”-ekben. Útvonalukat a Duna mentén nyelvi szigetek láncolata jelzi. 1712-től kezdődően Károlyi Sándor gróf és utódai magánföldesúri telepítései következtében teljes számban Szatmár megyében telepedtek le és kevés számú telepest maguk mögött hagyva továbbvándoroltak Oroszország felé déli irányba és Dobrudzsán, valamint Ukrajnán keresztül egészen a Volgáig eljutottak. Nevük pars pro toto alapon az összes, közvetlenül a törökkor után betelepedett német neve lett. A sváb telepesek helyére a 18. század három különböző periódusában Németország egymástól elkülönült földrajzi és nyelvi területeiről bevándorolt beáramló bajorok és frankok gyakorlatilag mindenütt megörökölték ezt a nevet. Mivel nem egy zárt etnikai egység öntudatával, különböző helyekről és időpontban érkeztek, illetve a sváb elnevezésben számukra nem volt hátrányos konnotációja vagy negatív kicsengése, elfogadták, s mind származásuk, mind anyanyelvük megjelölésére átvették. A 18. században a második hullámban a németek főúri, majd a Kamara által szervezett uralkodói telepítések keretében érkeztek Németország legkülönbözőbb, általában túlnépesedett területeiről. Az 1722-23. évi országgyűlésen a magyar rendek az 103. sz. törvénycikkben kifejezetten engedélyt kértek az uralkodótól a telepítésre. A Habsburg ház jó alkalmat látott a telepítésben, hogy a Birodalom magyar területeit germanizálja és a forradalmi hangulatot lehűtse. II. József 1782. pátense nyomán érkezett a harmadik nagy betelepülési hullám. A telepítés gyakorlatilag átfogta az egész századot. A 19. században az eredeti településekről belső átrendeződés, transzmigráció következett be. Ezt a svábok másodlagos letelepedésének nevezi a szakirodalom.
A 19. század folyamán, túlnyomó többségében a század második felében Németországból és Ausztriából érkezett munkások az akkor születő nagyiparban helyezkedtek el és a városi lakosság részét képezték. Az iparban, kereskedelemben foglalkoztatott és értelmiségi pályákat betölteni szándékozó német polgárság képviselői voltak az első asszimilánsok. Az asszimilálódás példájaként Budapestet említhetjük, ahol a németség a 19. század végére gyakorlatilag teljesen elmagyarosodott. Így lett a XIX. század első harmadában még német többségű Óbuda, Buda, illetve az erősen német jellegű Pest, majd Budapest a magyarosodásuk első nagy terrénuma. De hasonló jelenség figyelhető meg a múlt századfordulón Pozsonyban, a Szepességben, a felvidéki bányavárosokban, Brassóban és Erdély több más városában, sőt még Temesváron is. Katus László számításai szerint a dualizmus ötven éve alatt több mint félmilliónyi ember cserélte németről magyarra anyanyelvét.
Nemzetiséget először 1941-ben kellett bevallani. Ekkor számos német anyanyelvű vallotta magát magyarnak a több száz éves itt élés, a magyar állampolgárság, a hazaszeretet, a szülőföldhöz való ragaszkodás és a hazához való hűség bizonyítékaként. A 2. világháború után 220 000 németet űztek el Magyarországról; az itt maradottak pedig az őket ért politikai represszió következtében nem merték magukat német nemzetiségűnek és/vagy anyanyelvűnek vallani. Állampolgári jogaiktól megfosztották a németeket és ezeket csak a 4.364/1949 M.T. sz. rendelet értelmében kapták vissza; a svábok a 84/1950 M.T. sz. rendelettel váltak ismét Magyarország egyenlő jogú állampolgáraivá. 1954-ben jelent meg először ismét német nyelvű lap (Freies Leben), s a nemzetiségi politika új irányát jelezve 1955. július 18-án megalakult a Magyarországi Németek Szövetsége, melynek célja, hogy a német nyelvre hivatkozva egységes nemzetiséggé formálja a leginkább a nyelvi dialektusok terminusaiban leírható svábokat. A tájnyelv ill. a nyelvjárások okozta nehézségeket kiküszöbölendő – már 1951-ben megindult, de csak 1955 után kezdett elterjedni a német nyelv iskolai oktatása. A kitelepítések következményei még 1959-ben is észlelhetők voltak. Sokan például nem merték megrendelni a Neue Zeitungot, vagy gyermekeiket német nyelvre oktattatni, mert attól féltek, hogy német nacionalizmussal vádolják őket.
A háború után a német falvak zártsága a lakosságcserével érkező felvidéki magyarok, a Jugoszláviából menekülő bukovinai székelyek és más magyarországi migránsok betelepedésével megszűnt. A modernizáció, az iparosodás magával hozta az elvándorlást, ezáltal az ország egyre több megyéjébe kerültek németek.
Forrás: http://www.valtozovilag.hu (Beszélgetés Szarka Lászlóval)
http://mek.oszk.hu/03700/03739/html/b3.htm#28
(Bindorffer Györgyi: A magyarországi németek)