A magyarországi kisebbségek közül sajátos helyzet illeti meg a horvátokat. Ez abból a történeti tényből adódik, hogy a horvát államiság a 11. és 12. század fordulóján szoros kapcsolatba került a magyar királysággal és az ekkor kialakult államközösség egészen a XX. századig tartott. A horvátok első betelepüléséről a 13. század elejéről vannak adatok, és a betelepülések időszakosan egészen a 18. század elejéig tartottak. A horvát közösség összességét a hazánk hét megyéjében - zömmel az ország déli és nyugati határai mentén - élő őshonos horvát etnikai csoportok alkotják.

A gradistyei horvátok Vas és Győr-Moson-Sopron megyében élnek. A magyar-osztrák határ mindkét oldalán élő horvátokat Burgenland horvát neve - Gradistye - után hívják gradistyei horvátoknak. A muramenti vagy „káj” horvátok Zala megye határ menti részein, Nagykanizsa és Letenye térségében találhatók. A drávamenti horvátok Barcs közelében, a Dráva folyó mentén fekvő hét egymással határos falut lakják. Ezen közösséget az előzőektől eltérő tájnyelv, népviselet és hagyományvilág jellemzi. A baranyai sokácok és bosnyákok Baranya megye déli részén, Pécs, Siklós és Mohács városokban, valamint az őket körülvevő falvakban találhatók.

A bunyevác és a bácskai sokác horvátok Bács-Kiskun megye déli területén élnek mintegy 15 településen. Az államhatár választja el őket a Vajdaságban élő nagyobb számú horvát (bunyevác és sokác) népességtől. Központjuknak Baja tekinthető.

Horvátok (rác-horvátok) élnek még a Duna mentén Bátya és Dusnok községekben, valamint Tököl, Ercsi, Érd, Százhalombatta településeken is találhatók még horvát ajkú lakók. Napjainkban már csak néhány horvát származású lakos él Szentendrén, ők magukat dalmátoknak nevezik. A nagyvárosokban (Budapest, Pécs) is találunk jelentős létszámú horvát közösségeket, melyekben minden etnikai csoport képviselője megtalálható.

A török hódítások elöl menekülő horvátok a 16. században telepedtek le Nyugat-Magyarországon - a mai magyar-osztrák határ mindkét oldalán -, ugyanakkor egy részük Szlovákiáig, sőt Morvaországig is eljutott. A telepedők utolsó hulláma a 17. században érkezett: a legnagyobb mértékű vándorlás az 1530-40-es évekre tehető. A betelepülők többsége jobbágy volt, de kis- és középnemes is található közöttük.

A 19. századig a társadalmi változások nem érintik döntő mértékben az e területen élő horvátságot. A vidékre évszázadokon keresztül az agrárgazdálkodás és a kisipar jellemző. A zárt településeken élők megőrzik mély vallásosságukat, gazdag népi hagyományaikat, s nem utolsó sorban a nyelvüket. Ma már sajnos nem sorolható a horvát kisebbség által lakott települések közé például a Körmend környéki Felsőberkifalu, Horvátnádalja, Harasztifalu és Nagykölked, pedig a múlt században még többségében horvátok laktak e településeken is. Napjainkban az elmagyarosodott - egykori horvát - települések között szerepelnek többek között Bozsok és Tömörd is. (Bár Tömördön még a legidősebbek közül néhányan még ékes horvát nyelvet beszélnek.)

A trianoni határok kijelölése kettéosztotta a horvát településeket, közülük több került magyar fennhatóság alá. (A mai Vas vármegyei horvát települések többsége is osztrák területhez tartozott.) Nyugat-Magyarország Ausztriához csatolása után húsz, részben horvát lakossággal rendelkező település került szétszóródva Magyarországhoz, nyolcvan pedig Ausztriához.

A magyar érzelmű horvát lakosság kezdeményezésére politikai tárgyalások, tüntetések és végül népszavazás eredményeképpen 1923 -ban Olmód, Kis - és Nagynarda, Alsó - és Felsőcsatár, Horvátlövő, Szentpéterfa községek visszakerültek Magyarországhoz. A visszacsatolás emlékére minden községben emléktáblát állítottak. Szentpéterfát, mint a folyamat fő elindítóját a Magyar Nemzeti Szövetség a “Communitas Fidelissima” ( a leghűségesebb falu ) címmel tüntette ki. A parasztság Magyarországhoz ragaszkodott. A kereskedők, kézművesek és idénymunkások pedig Ausztriától remélték gazdasági felemelkedésüket; ez különösen Szentpéterfa lakosságát osztotta meg a visszacsatolást megelőző időszakban.

A II. világháború után a határzárból (vasfüggöny) adódó elzártság, valamint a mezőgazdaság erőszakos átalakítása a horvát lakosság jelentős részét arra kényszeríti, hogy a jobb megélhetési lehetőséget a környező városokban keresse. Az 50-es években minden horvátok lakta településről telepítettek ki - elsősorban a Hortobágyra - néhány családot. A lélekszámot az 1956-os kivándorlások is tizedelik.

A grádistyei horvátok a horvát nemzet egyik alkotó eleme. Történelmük során nem tudtak alkalmazkodni az anyanemzetben lezajló társadalmi és életmód változásaihoz. Nyelvük nem volt egységes, mert különböző tájegységekről, különböző nyelvjárásokat hoztak magukkal. Az 1920-as évektől létező Burgenland horvát fordításaként hamarosan elterjedt a Gradišće (ejtsd: Grádistye) szó, s ebből vált általánossá - nálunk az 1960-as évek elejétől - a grádistyei horvátok fogalom, amely így felváltotta a korábbi nyugat-magyarországi horvátok elnevezést. (A múltban néha még vízi-horvátoknak is nevezték e horvátokat.)

Súlyosan érintette a horvát településeket az 1949-ben felállított “műszaki zár”, mivel e határ menti falvakat a vasfüggöny elzárta a külvilágtól. Némi oldódást jelentett a határátkelőhelyek megnyitása: 1968-ban Kőszegnél, 1975-ben Bucsunál, 1991-ben Szentpéterfán.

1948 és 1956 között a horvát kisebbségnek egyre rosszabb lett a helyzete. A magyar állam megszakította kapcsolatát Jugoszláviával, amely Tito marsall vezetésével egyre jobban eltávolodott a kommunista blokktól.

A nemzetpolitikai érdekek büntetéseket, elnyomásokat és letartoztatásokat eredményeztek a horvátok körében. A Horthy korszakhoz hasonlóan az emberek féltek vállalni nemzeti hovatartozásukat. Néhányan közülük magyarosították a nevüket, a kor lelki maradványai még a mai napig is érezhetőek.

Miután Magyarország normalizálta kapcsolatát Jugoszláviával, a horvát kisebbség jobb helyzetbe került. A népi és kulturális élet újjászületett. A "spontán asszimiláció" maradt csak problémás kérdés. A hatalmak ezt a tényt normális folyamatnak tartották, és nem tettek ellene semmilyen intézkedést. Sok év elteltével, 1962-töl a magyar kormány támogatja, és segítséget nyújt az anyanyelv és a horvát kultúra megőrzéséért folytatott harcban.

A rendszerváltás után a határok megnyitásával alaposan átrendeződött a munkásság helyzete. A szakmunkások nagy része munkalehetőséget talált a szomszédos Ausztriában, ez egzisztenciális felemelkedést is jelentett családjaiknak.

Források: http://www.vasmegye.hu

http://www.kuga.at/hrvati/hu/ii/3.htm