Főoldal
BÚCSÚ Tájékoztatás ügyfeleinknek folyamatban lévő ügyeikről Megtartotta utolsó sajtótájékoztatóját a kisebbségi ombudsman Jelentés a nemzetiségi felsőoktatás helyzetéről Utóvizsgálat Gyöngyöspatán Vélemény a készülő nemzetiségi törvény tervezetéről Kanada nagykövetének látogatása A kisebbségi ombudsman véleménye a köznevelési törvény tervezetéről Látogatás az Országgyűlési Biztos Hivatalában A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának állásfoglalása a Nemzeti Társadalmi Felzárkózási és Roma Stratégia című tervezetről Elkészült a kisebbségi ombudsman jelentése a nemzeti és etnikai kisebbségi általános iskolai nevelés-oktatás helyzetéről Kisebbségtudományi konferencia Egerben A Roma Holokauszt évfordulója A szlovák kormány emberi jogi szakértőjének látogatása a kisebbségi ombudsman hivatalában Justiitia Regnorum Fundamentum-díj Ennyit ér a kormánypártok közjogi és politikai garanciája? Ennyit ér a szava, Szájer Úr? Országjárás Borsod-Abaúj-Zemplén megyében Könyvbemutató Az ENSZ rasszizmus elleni különmegbízottjának látogatása A kisebbségi ombudsman, valamint a hazai nemzetiségi közösségek vezetőinek közös állásfoglalása az Alaptörvény nemzetiségi jogi rendelkezéseiről Szarka László kapta az idei Kemény István-díjat Dr. Kállai Ernő a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa és munkatársai 2011. május 3-4. között Bács-Kiskun megyébe látogattak, ahol több településen tájékozódtak a megyében élő kis A kisebbségi ombudsman sajtóközleménye a Gyöngyöspatán lezajlott tragikus események utáni helyzetről A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának jelentése a 2011 márciusában történt gyöngyöspatai események és a hasonló jelenségek veszélyeiről Fogyatkozó hittel és bizalommal A kisebbségi biztos a Büntető Törvénykönyv módosítását javasolja a faji indítékú bűncselekmények elleni hatékonyabb fellépés érdekében A Szlovén Köztársaság nagykövetének látogatása A szlovák nagykövet látogatása Megemlékezés a Magyar-Lengyel Barátság Napjáról Kállai Ernő 2011. március 22-i parlamenti felszólalása A kisebbségi ombudsman vizsgálja a gyöngyöspatai eseményeket …és mi lesz a kisebbséghez tartozók emberi méltóságával? Nagykövetek látogatása 2011. március 15. Mit kívánnak a magyarországi nemzetiségek Nyilatkozat Kállai Ernő felszólalása a Parlamentben a kisebbségi választásokról készült jelentés vitájában Dr. Kállai Ernő és Eleni Tsakopoulos Kounalakis találkozója Ombudsmani látogatás Baranya megyében Évértékelő sajtótájékoztató Kállai Ernő a Szociológiai Társaság elnökségi tagja Kisebbségekért Díj 2010 Szimpózium a romák társadalmi felzárkózásáról Ombudsmani látogatás Komárom-Esztergom megyében
 
  Hírek
Látogatás az Országgyűlési Biztos Hivatalában A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának állásfoglalása a Nemzeti Társadalmi Felzárkózási és Roma Stratégia című tervezetről Elkészült a kisebbségi ombudsman jelentése a nemzeti és etnikai kisebbségi általános iskolai nevelés-oktatás helyzetéről A Roma Holokauszt évfordulója A szlovák kormány emberi jogi szakértőjének látogatása a kisebbségi ombudsman hivatalában Justiitia Regnorum Fundamentum-díj Ennyit ér a kormánypártok közjogi és politikai garanciája? Ennyit ér a szava, Szájer Úr? Országjárás Borsod-Abaúj-Zemplén megyében Könyvbemutató Az ENSZ rasszizmus elleni különmegbízottjának látogatása A kisebbségi ombudsman, valamint a hazai nemzetiségi közösségek vezetőinek közös állásfoglalása az Alaptörvény nemzetiségi jogi rendelkezéseiről Szarka László kapta az idei Kemény István-díjat Dr. Kállai Ernő a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa és munkatársai 2011. május 3-4. között Bács-Kiskun megyébe látogattak, ahol több településen tájékozódtak a megyében élő kis A kisebbségi ombudsman sajtóközleménye a Gyöngyöspatán lezajlott tragikus események utáni helyzetről A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának jelentése a 2011 márciusában történt gyöngyöspatai események és a hasonló jelenségek veszélyeiről Fogyatkozó hittel és bizalommal A kisebbségi biztos a Büntető Törvénykönyv módosítását javasolja a faji indítékú bűncselekmények elleni hatékonyabb fellépés érdekében Ombudsmani látogatás Baranya megyében Dr. Kállai Ernő és Eleni Tsakopoulos Kounalakis találkozója A kisebbségi ombudsman fogadta a Washingtoni Külügyminisztérium roma ügyekkel foglalkozó tanácsadóját Kállai Ernő találkozója a Szlovák Köztársaság nagykövetével Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt kitüntetés Dr. Szajbély Katalinnak Kövér László és Kállai Ernő találkozója A roma holokauszt nemzetközi emléknapja Manuel Sarrazin látogatása Kállai Ernőnél Kállai Ernő a Szociológiai Társaság elnökségi tagja Kisebbségekért Díj 2010 Szimpózium a romák társadalmi felzárkózásáról Ombudsmani látogatás Komárom-Esztergom megyében Dr. Kállai Ernő gondolatai az Emberi Jogok Napján Találkozó a Cseh Szenátus delegációjával „A romák felzárkózása európai dimenzióban” Kerekasztal konferencia a romák társadalmi beilleszkedéséről Előadás a Corvinus Egyetemen Kállai Ernő találkozója Pordány Lászlóval II. Egri Roma-zenei fesztivál XI. Regionális Német Nemzetiségi Kulturális Gála Kállai Ernő és Morten Kjaerum találkozója Szociális EXPO Multikulturális Magyarország a médiában Több nyelven egy hazában Évzáró a Független Médiaközpontban Konferencia Burgenlandban Kisebbségi érdekképviselet - Haszonszerzés vagy közösségi érdek? Kállai Ernő találkozója Bayer Mihállyal Az aradi vértanúk Kállai Ernő és Darja Bavdaz Kuret nagykövet találkozója A Magyar Könyvtárosok Egyesületének Vándorgyűlése Magyarországi Szlovákok Napja Justitia Regnorum Fundamentum-díj Magyarországi Lengyelek Napja A kisebbségi önkormányzati választások zavartalan lebonyolítását segítő állásfoglalások Dr. Kállai Ernő kisebbségi biztos találkozója Balog Zoltán és Szászfalvi László államtitkárokkal Ombudsmani vélemény a települési és az országos kisebbségi önkormányzati képviselők létszámának csökkentéséről szóló törvényjavaslatról Kállai Ernő részvétnyilvánítása Furmann Imre halála alkalmából Kállai Ernő találkozója az Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság vezetőivel Közelednek a kisebbségi választások Ombudsmani látogatás Nógrád megyében Dr. Kállai Ernő találkozója az Internationaler Baouorden képviselőivel Kállai Ernő és Goran Bašić találkozója Felhívás a települési kisebbségi önkormányzati választások törvényes lebonyolításának, tisztaságának megőrzése érdekében Esélyegyenlőségi Nap Dr. Kállai Ernő kisebbségi ombudsman hivatalában fogadta Andrzej Mirgát, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) romaügyi főtanácsadóját. Archívum
 
  A kisebbségi biztos és hivatala  
  Dokumentumok  
  Panaszügyek  
  Tudásbázis  
  Könyvespolc  
  Országos kisebbségi önkormányzatok  
  Sajtószoba  
  Kisebbség és média  
  II. Kisebbségi Kerekasztal  
  Partnereink  










Látogatás az Országgyűlési Biztos Hivatalában

Szerencsiek ismerkedtek az OBH munkájával

szaggatott vonaltovább tovább

A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának állásfoglalása a Nemzeti Társadalmi Felzárkózási és Roma Stratégia című tervezetről

Elöljáróban le kell szögeznem, hogy az alábbi gondolatok nem tekinthetőek a Stratégia és a kapcsolódó intézkedés-lista mély és átfogó, a teljesség igényére törekvő értékelésének. Ilyen elemzésre e szűk időkeretben nem vállalkozhattam, ezért a stratégia alapelvei, főbb pontjai kapcsán fogalmaztam meg néhány elvi és gyakorlati megállapítást.

szaggatott vonaltovább tovább

Elkészült a kisebbségi ombudsman jelentése a nemzeti és etnikai kisebbségi általános iskolai nevelés-oktatás helyzetéről

Magyarország 2 294 alapfokú oktatási intézményébe 2010/2011-es tanévben 758 566 tanuló járt. Nemzeti, etnikai kisebbségi nevelés, oktatás a feladat-ellátási helyek 26,5%-ában, 608 iskolában folyt. Nemzeti, etnikai kisebbségi nevelésben, oktatásban összesen 108 212 tanuló vett részt, ez az összlétszám 14%-a. Van-e jövője ennek az oktatási formának a „reformok” után?

 

A most elkészült jelentés a második eleme egy, a kisebbségi köz-, és felsőoktatás teljes spektrumát bemutató átfogó elemzési kísérletnek, melynek – a kisebbségi óvodai nevelés helyzetére összpontosító – első szakasza ez év elején zárult le. A második vizsgálati szakasz alapvető célja, hogy a hazai nemzeti és etnikai kisebbségi általános iskolai nevelés, oktatás tényleges helyzetébe nyújtson tárgyilagos betekintést, feltérképezze, hogy az adott körülmények mennyire felelnek meg a jogszabályi követelményeknek, illetve a jogi elvárások mennyiben alkalmazhatóak a gyakorlatban. A vizsgálat további célja, hogy az eredmények nyilvánosságra hozásával, jobbító javaslatok megfogalmazásával a jogalkotók és a kisebbségi általános iskolai nevelésben, oktatásban érintett jogalkalmazók munkáját elősegítse.

szaggatott vonaltovább tovább

A Roma Holokauszt évfordulója

2011. július 29-én Dr. Kállai Ernő részt vett és beszédet mondott a Roma Holokauszt évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen, amelyet Nagykanizsán, a Roma Holokauszt Emlékműnél tartottak.

 A beszéd teljes szövege itt olvasható.

szaggatott vonaltovább tovább

A szlovák kormány emberi jogi szakértőjének látogatása a kisebbségi ombudsman hivatalában

Petőcz Kálmán, a szlovák kormány emberi jogi és kisebbségi jogi miniszterelnök-helyettesének szekcióvezetője látogatást tett a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának irodájában.

szaggatott vonaltovább tovább

Justiitia Regnorum Fundamentum-díj

Dr. Sólyom László volt köztársasági elnököt tüntette ki az idén a Justitia Regnorum Fundamentum-díjjal Dr. Kállai Ernő, a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa.

szaggatott vonaltovább tovább

Ennyit ér a kormánypártok közjogi és politikai garanciája? Ennyit ér a szava, Szájer Úr?

Dr. Kállai Ernő, a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának parlamenti felszólalása az ombudsmani törvény vitájában 2011. június 23-án

 

Az Alaptörvény kihirdetésével eldőlt az a kérdés, hogy a jövőben helyettes biztos fogja ellátni a nemzetiségi jogok védelmét. A törvénytervezet azonban nincs összhangban az Alaptörvény rendelkezéseivel, mert a helyettes ombudsman intézményére olyan szabályokat kíván meghatározni, amelyek egy feles törvénnyel szűkítenék a 2012. január elseje utáni alkotmányos kereteket. Így nyugodtan elmondhatjuk, hogy elfogadás előtt áll az első alkotmányellenes „sarkalatos” törvény.

szaggatott vonaltovább tovább

Országjárás Borsod-Abaúj-Zemplén megyében

Dr. Kállai Ernő és munkatársai 2011. június 20-22. között Borsod-Abaúj-Zemplén megyébe látogattak, ahol több településen tájékozódtak a megyében élő kisebbségi közösségek helyzetéről.

 

szaggatott vonaltovább tovább

Könyvbemutató

Kemény István: Előadások a magyar társadalomfejlődés szociológiájáról című kötetének bemutatója

 

szaggatott vonaltovább tovább

Az ENSZ rasszizmus elleni különmegbízottjának látogatása

A kisebbségi ombudsman munkatársai egyeztetést folytattak az ENSZ rasszizmus elleni különmegbízottjával, Githu Muigai úrral.

szaggatott vonaltovább tovább

A kisebbségi ombudsman, valamint a hazai nemzetiségi közösségek vezetőinek közös állásfoglalása az Alaptörvény nemzetiségi jogi rendelkezéseiről

A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa kezdeményezésére május 6-án összeült a II. Kisebbségi Kerekasztal, hogy értékelje az új Alaptörvény nemzetiségi jogi rendelkezéseit.

szaggatott vonaltovább tovább

Szarka László kapta az idei Kemény István-díjat

Az idei évben Dr. Szarka László kapta a kisebbségi biztos által 2009-ben alapított Kemény István-díjat, színvonalas és példaértékű kutatói tevékenységéért.

Dr. Kállai Ernő kisebbségi biztos a magyarországi cigányság iskolateremtő kutatója iránt érzett tiszteletből alapította a Kemény István-díjat, amelyet a hazai nemzeti és etnikai kisebbségi közösségek életének, társadalmi, politikai, gazdasági és egyéb viszonyainak, társadalmi jelenségeinek objektív feltárása terén végzett kiemelkedő tudományos tevékenység elismeréseként ad át minden évben, Kemény István halálának évfordulóján.

szaggatott vonaltovább tovább

Dr. Kállai Ernő a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa és munkatársai 2011. május 3-4. között Bács-Kiskun megyébe látogattak, ahol több településen tájékozódtak a megyében élő kis

Az országgyűlési biztos országjáró körútján újabb állomása Bács-Kiskun megye volt. Az ombudsman és munkatársai egy időben több munkacsoportban, több helyszínen folytattak megbeszéléseket, tartottak vizsgálatot, és nyújtottak segítséget a hozzájuk forduló ügyfelek számára.

szaggatott vonaltovább tovább

A kisebbségi ombudsman sajtóközleménye a Gyöngyöspatán lezajlott tragikus események utáni helyzetről

Azonnali személyes találkozót kezdeményeztem Orbán Viktor miniszterelnökkel az elmúlt éjszaka, Gyöngyöspatán lezajlott tragikus események miatt.

Közvetlenül megkerestem a belügyi tárcát is, Kontrát Károly parlamenti államtitkár azt az ígéretet tette, hogy minden szükséges intézkedést megtesznek a közrend és közbiztonság megőrzése érdekében. A települést rendőri erőkkel lezárják, és nem engedik be azokat a nem helyi lakosokat, akikről feltételezhető, hogy a további rendbontás szándékával közelítenek.

 

szaggatott vonaltovább tovább

A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának jelentése a 2011 márciusában történt gyöngyöspatai események és a hasonló jelenségek veszélyeiről

A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa a nyilvánosság elé tárta a jelentését a 2011 tavaszi gyöngyöspatai eseményekkel kapcsolatban.

szaggatott vonaltovább tovább

Fogyatkozó hittel és bizalommal

A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának közleménye április 8-án, a Nemzetközi Roma nap alkalmából

szaggatott vonaltovább tovább

A kisebbségi biztos a Büntető Törvénykönyv módosítását javasolja a faji indítékú bűncselekmények elleni hatékonyabb fellépés érdekében

A nemzeti és etnikai jogok országgyűlési biztosa felkérte a közigazgatási és igazságügyi minisztert, hogy készítse elő a Btk. olyan módosítását, amely - mintegy tucatnyi bűncselekmény esetében - minősítő körülményként vizsgálhatóvá és szigorúbban büntethetővé teszi a kisebbségellenes indítékú „gyűlölet-cselekményeket".

szaggatott vonaltovább tovább

Ombudsmani látogatás Baranya megyében

Dr. Kállai Ernő a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa és munkatársai 2011. február 21-23. között Baranya megyébe látogattak, ahol több településen tájékozódtak a megyében élő kisebbségi közösségek helyzetéről.

szaggatott vonaltovább tovább

Dr. Kállai Ernő és Eleni Tsakopoulos Kounalakis találkozója

Dr. Kállai Ernő látogatást tett Eleni Tsakopoulos Kounalakis nagykövet asszonynál.

szaggatott vonaltovább tovább

A kisebbségi ombudsman fogadta a Washingtoni Külügyminisztérium roma ügyekkel foglalkozó tanácsadóját

Daniel Nadel, az Amerikai Egyesült Államok Külügyi Államtitkárságának roma ügyekkel foglalkozó szakértője látogatást tett a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogok Országgyűlési Biztosánál.

szaggatott vonaltovább tovább

Kállai Ernő találkozója a Szlovák Köztársaság nagykövetével

Peter Weiss, a Szlovák Köztársaság budapesti nagykövete látogatást tett a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogok Országgyűlési Biztosánál.

szaggatott vonaltovább tovább

Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt kitüntetés Dr. Szajbély Katalinnak

Dr. Szajbély Katalin, a Nemzeti És Etnikai Kisebbségi Jogok Országgyűlési Biztosának munkatársa színvonalas munkájának elismeréseként a Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt kitüntetésben részesült.

 

 

szaggatott vonaltovább tovább

Kövér László és Kállai Ernő találkozója

Kövér László, az Országgyűlés elnöke hivatalában fogadta Kállai Ernő kisebbségi biztost.

szaggatott vonaltovább tovább

A roma holokauszt nemzetközi emléknapja

Dr. Kállai Ernő kisebbségi biztos gondolatai a roma holokauszt nemzetközi emléknapja alkalmából.

szaggatott vonaltovább tovább

Manuel Sarrazin látogatása Kállai Ernőnél

Manuel Sarrazin látogatást tett hivatalunkban.

szaggatott vonaltovább tovább

Kállai Ernő a Szociológiai Társaság elnökségi tagja

Dr. Kállai Ernőt a Magyar Szociológiai Társaság elnökségi tagjává választották.

szaggatott vonaltovább tovább

Kisebbségekért Díj 2010

A Kisebbségek Napján, december 18-án átadták a Kisebbségekért Díjat a Sándor-palotában. Az ünnepségen Dr. Kállai Ernő kisebbségi biztos is részt vett.

szaggatott vonaltovább tovább

Szimpózium a romák társadalmi felzárkózásáról

Dr. Kállai Ernő előadást tartott a Magyar Tudományos Akadémia szimpóziumán.

 

szaggatott vonaltovább tovább

Ombudsmani látogatás Komárom-Esztergom megyében

Dr. Kállai Ernő a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa országjáró körútja során, 2010. december 9-10. között Komárom-Esztergom megyébe látogatott, ahol több településen tájékozódott a megyében élő kisebbségek helyzetéről.

szaggatott vonaltovább tovább

Dr. Kállai Ernő gondolatai az Emberi Jogok Napján

Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát az ENSZ Közgyűlése 62 évvel ezelőtt a mai napon fogadta el. December 10. azóta az Emberi Jogok Napja is.

szaggatott vonaltovább tovább

Találkozó a Cseh Szenátus delegációjával

Példaértékű és inspiráló a magyarországi kisebbségvédelmi rendszer a Cseh Szenátus Oktatási, tudományos, kulturális, emberi jogi és petíciós bizottságának delegációja szerint, akikkel Dr. Kállai Ernő kisebbségi biztos folytatott megbeszélést.

szaggatott vonaltovább tovább

„A romák felzárkózása európai dimenzióban”

Dr Kállai Ernő előadást tartott a Polgári Magyarországért Alapítvány szervezésében megrendezésre kerülő nemzetközi romakonferencián.

szaggatott vonaltovább tovább

Kerekasztal konferencia a romák társadalmi beilleszkedéséről

Dr. Kállai Ernő részt vett a romák társadalmi beilleszkedéséről szóló kerekasztal konferencián.

szaggatott vonaltovább tovább

Előadás a Corvinus Egyetemen

Dr. Kállai Ernő kisebbségi biztos előadást tartott a Budapesti Corvinus Egyetem Közigazgatás-tudományi Karának Államigazgatási Továbbképző Intézetében.

szaggatott vonaltovább tovább

Kállai Ernő találkozója Pordány Lászlóval

Pordány László, a Magyar Köztársaság jövőbeni kanadai nagykövete bemutatkozó látogatást tett a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogok Országgyűlési Biztosánál.

szaggatott vonaltovább tovább

II. Egri Roma-zenei fesztivál

Dr. Kállai Ernő nyitotta meg a II. Egri Roma-zenei fesztivált.

szaggatott vonaltovább tovább

XI. Regionális Német Nemzetiségi Kulturális Gála

Dr. Kállai Ernő nyitotta meg a XI. Regionális Német Nemzetiségi Kulturális Gálaműsort, Budaörsön.

szaggatott vonaltovább tovább

Kállai Ernő és Morten Kjaerum találkozója

Dr. Kállai Ernő hivatalában fogadta Morten Kjaerum urat, az Európai Unió Alapjogi Ügynökségének igazgatóját.

 

szaggatott vonaltovább tovább

Szociális EXPO

Dr. Kállai Ernő rész vett a Szociális Expo „Roma felzárkóztatás" címmel megrendezésre kerülő kerekasztal beszélgetésén.

szaggatott vonaltovább tovább

Multikulturális Magyarország a médiában

Dr. Kállai Ernő ombudsman előadást tartott Egerben, a Független Médiaközpont által szervezett műhelyfoglalkozáson.

szaggatott vonaltovább tovább

Több nyelven egy hazában

Kállai Ernő kisebbségi biztos, az MTA Jogtudományi Intézete valamint a Társalgó Galéria „Több nyelven egy hazában" címmel könyvbemutatóval egybekötött konferenciát szervezett.

szaggatott vonaltovább tovább

Évzáró a Független Médiaközpontban

Dr. Kállai Ernő kisebbségi biztos részt vett a Független Médiaközpont roma újságíró-gyakornoki program évzáró ünnepségén.

szaggatott vonaltovább tovább

Konferencia Burgenlandban

„Zur aktuellen Situation der Roma in Ungarn" címmel tartott előadást Dr. Kállai Ernő Burgenlandban.

szaggatott vonaltovább tovább

Kisebbségi érdekképviselet - Haszonszerzés vagy közösségi érdek?

A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának jelentése a 2010. évi települési kisebbségi önkormányzati választásokról.

szaggatott vonaltovább tovább

Kállai Ernő találkozója Bayer Mihállyal

Bayer Mihály a Magyar Köztársaság kijevi nagykövete bemutatkozó látogatást tett a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogok Országgyűlési Biztosánál.

szaggatott vonaltovább tovább

Az aradi vértanúk

„Legyenek a szentemlékű vértanúk megáldottak poraikban, szellemeikben a hon szabadság Istenének legjobb áldásaival az örökké valóságon keresztül;..."

                                                                                                                                   Kossuth Lajos

 

szaggatott vonaltovább tovább

Kállai Ernő és Darja Bavdaz Kuret nagykövet találkozója

Kállai Ernő hivatalában fogadta Darja Bavdaz Kuret asszonyt, a Szlovén Köztársaság nagykövetét.

szaggatott vonaltovább tovább

A Magyar Könyvtárosok Egyesületének Vándorgyűlése

Dr. Kállai Ernő előadást tartott a Magyar Könyvtárosok Egyesületének 42. Vándorgyűlésén. 

szaggatott vonaltovább tovább

Magyarországi Szlovákok Napja

A Magyarországi Szlovákok Napját minden évben július 5-én ünnepeljük a szláv írásbeliség megteremtői, Szent Cirill és Metód szlovákiai állami ünnepéhez kötődően.

 

szaggatott vonaltovább tovább

Justitia Regnorum Fundamentum-díj

Dr. Horváth István ügyvédet tüntette ki az idén a Justitia Regnorum Fundamentum-díjjal Dr. Kállai Ernő, a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa.

szaggatott vonaltovább tovább

Magyarországi Lengyelek Napja

Június 27-én ünneplik a Magyarországi Lengyelek Napját, a hazánkban élő lengyelek egyik legkiemelkedőbb társadalmi, kulturális eseményét.

szaggatott vonaltovább tovább

A kisebbségi önkormányzati választások zavartalan lebonyolítását segítő állásfoglalások

Dr. Kállai Ernő kisebbségi biztos a kisebbségi önkormányzati választások zavartalan lebonyolítása érdekében két lehetséges problémára hívta fel az OVB figyelmét.

szaggatott vonaltovább tovább

Dr. Kállai Ernő kisebbségi biztos találkozója Balog Zoltán és Szászfalvi László államtitkárokkal

Dr. Kállai Ernő, a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa megbeszélést folytatott a hazai kisebbségeket érintő ügyekben illetékes államtitkárokkal. Az új kormányzati struktúrában Balog Zoltán a társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkárként, Szászfalvi László pedig egyházügyi, nemzetiségi és civilügyi államtitkárként foglalkozik a kisebbségi közösségek helyzetével.

szaggatott vonaltovább tovább

Ombudsmani vélemény a települési és az országos kisebbségi önkormányzati képviselők létszámának csökkentéséről szóló törvényjavaslatról

Tekintettel arra, hogy a sajtóhíradásokban pontatlanul jelenítették meg a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának véleményét a települési és az országos kisebbségi önkormányzati képviselők létszámának csökkentéséről szóló törvényjavaslatról, a kisebbségi ombudsman a parlamenti képviselőkhöz e témában írt levelét itt olvashatják: 

szaggatott vonaltovább tovább

Kállai Ernő részvétnyilvánítása Furmann Imre halála alkalmából

Megrendüléssel és szomorúsággal értesültem róla, hogy Dr. Furmann Imre jogvédő, az emberi jogok rendíthetetlen harcosa hosszan tartó betegség után elhunyt. Személyében a demokratikus értékeket következetesen, megalkuvást nem ismerő módon képviselő embert veszítettünk el, aki munkásságát a diszkrimináció elleni fellépésnek és a társadalmi esélyegyenlőség megteremtésének szentelte.

Valamennyiünknek példát mutatott hivatása iránti szeretetével, az emberi jogokért valamint a romák, a kiszolgáltatottak érdekében folytatott küzdelmével és személyes példamutatásával.

Halála a magyar közélet számára pótolhatatlan veszteséget jelent.

Őszintén osztozom a családtagokkal veszteségükben és gyászukban.

 

szaggatott vonaltovább tovább

Kállai Ernő találkozója az Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság vezetőivel

Kállai Ernő hivatalában fogadta az Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság elnökét és alelnökeit.

szaggatott vonaltovább tovább

Közelednek a kisebbségi választások

Folytatódott az ombudsman által életre hívott II. Kisebbségi Kerekasztal szakmai munkája.

szaggatott vonaltovább tovább

Ombudsmani látogatás Nógrád megyében

Dr. Kállai Ernő a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa országjáró körútja során, 2010. június 3-4. között Nógrád megyébe látogatott, ahol több településen tájékozódott a megyében élő kisebbségek helyzetéről és találkozott a kisebbségi közösségek vezetőivel, képviselőivel.

szaggatott vonaltovább tovább

Dr. Kállai Ernő találkozója az Internationaler Baouorden képviselőivel

Dr. Kállai Ernő, a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa a Nemzetközi Építőrend (Internationaler Baouorden) képviselőit fogadta hivatalában.

 

szaggatott vonaltovább tovább

Kállai Ernő és Goran Bašić találkozója

Dr. Kállai Ernő kisebbségi biztos hivatalában fogadta a szerb ombudsman helyettesének delegációját.

szaggatott vonaltovább tovább

Felhívás a települési kisebbségi önkormányzati választások törvényes lebonyolításának, tisztaságának megőrzése érdekében

Ezekben a napokban, a kisebbségi választói jegyzékbe való felvételhez szükséges nyomtatványok postázásával megkezdődött az őszi települési kisebbségi önkormányzati választások folyamata.

szaggatott vonaltovább tovább

Esélyegyenlőségi Nap

A Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogok Országgyűlési Biztosának hivatala részt vett a Millenárison 2010. május 8-án megrendezett Esélyegyenlőségi Napon.

szaggatott vonaltovább tovább

Dr. Kállai Ernő kisebbségi ombudsman hivatalában fogadta Andrzej Mirgát, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) romaügyi főtanácsadóját.

A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa hivatalában fogadta Andrzej Mirga urat, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) romaügyi főtanácsadóját.

szaggatott vonaltovább tovább

Archívum

alsó szegély