Immár a negyedik ciklus telt el eredménytelenül azóta, hogy az Alkotmánybíróság a nemzeti és etnikai kisebbségek országgyűlési képviseletéről szóló törvény megalkotására hívta fel az Országgyűlést. Az országos kisebbségi önkormányzatokkal közösen már 2008-ban kidolgoztunk egy koncepciót, amely alkotmányos keretek között megoldhatja ezt a mulasztást, ám ezt eddig érdemben nem vitatták meg a politikai döntéshozók.

A kisebbségi önkormányzati választásokon továbbra sincsenek meg a jogi garanciái annak, hogy valóban a kisebbségi közösségek válasszák, illetve alakítsák meg saját önkormányzataikat. Többek között e probléma is szükségessé tette az adatvédelmi biztossal közös állásfoglalásunkat az etnikai adatok kezelése tárgyában, amelynek szakmai megvitatása idáig szintén elmaradt. Ajánlásaink olyan speciális területekre kínálnak megoldási lehetőségeket, mint a diszkrimináció nyomon követése, a különböző támogatások odaítélése, a képviseleti jogok gyakorlása, a büntető igazságszolgáltatásban és a népszámlálás során felvett statisztikai adatok kezelése, és a gyermekvédelemmel összefüggő „származás-nyilvántartások" problémái. A legfontosabb cél, hogy csak azok részesülhessenek a kisebbségi jogokból, akik valóban az adott kisebbségi közösség tagjai.

Több éves adóssága a törvényhozásnak a helyi önkormányzati képviselő-testületekben a kisebbségi közösségek részvételét biztosító kedvezményes mandátum szabályozásának hiánya is.

A kisebbségi kulturális jogok érvényesülésének áttekintésére folytatott vizsgálat megállapításai azt bizonyították, hogy a kisebbségi kulturális élet valamennyi területén komoly hiányosságok tapasztalhatók, amelyek nagyrészt a jogi szabályozás, illetve az állami szerepvállalás hiányosságaiból adódnak. Ezek orvoslása érdekében összesen száznál is több jogalkotási javaslatot és ajánlást fogalmaztunk meg.

A kulturális autonómia másik fontos területe a kisebbségi oktatás. Az asszimilációs folyamatok miatt erőteljesen erodálódott a nemzetiségi nyelvhasználat minden kisebbségi közösségben, így a nemzetiségi nevelési-oktatási intézményeknek kiemelt jelentősége van. Tapasztalataink szerint azonban a nemzetiségi nevelés-oktatás terén számos jogalkotást is igénylő kérdés vethető fel. Ennek érdekében ebben az évben elkezdtük a nemzetiségi oktatás szisztematikus, minden szintre kiterjedő vizsgálatát, elemzését.
A cigány kisebbségi nevelés-oktatás problémái elsősorban nem kisebbségi jogérvényesítési jellegűek. A cigányok, és így a közoktatás legnagyobb problémája volt és maradt is: az esélyegyenlőség biztosítása, illetve a jogellenes szegregáció. A szülők iskolaválasztási joga olyan erős szegregációs nyomást fejt ki az intézményfenntartó önkormányzatokra és a közoktatási intézményekre, amellyel szemben nem elég hatékonyak sem az anyagi ösztönzők, sem a szegregációt tiltó formális szabályok. Emellett megoldatlan maradt a spontán szegregációval létrejövő, a leszakadt térségek cigány iskoláinak a problémája is.

A kisebbségek szempontjából specifikus területek mellett meg kell említeni a cigány lakosság jelentős részét is érintő általános szociális problémákat. A szociális és gyermekjóléti alapellátás, valamint a lakásgazdálkodás szakszerű megvalósításáért felelős települési önkormányzatok csökkenő anyagi forrásaik, eladósodásuk okán egyre inkább eszköztelenné váltak. Ennek ellensúlyozására többször is kezdeményeztek helyi szinten a rászorultak érdemességét/érdemtelenségét hangsúlyozó szociálpolitikai intézkedéseket. A magyar társadalomban is megjelent, sőt, egyre erőteljesebbé válik a „bűnös szegénység" gondolata. A munkanélküliséggel, a közfoglalkoztatással, a szociális ellátással és a lakhatással kapcsolatban általunk is feltárt problémák súlya azt jelzi, hogy azonnali határozott kormányzati intézkedésekre és a szociális és gyermekvédelmi ellátások rendszerének átfogó átalakításra, az erre vonatkozó jogszabályok egymásra épülő, ésszerű módosítására is szükség van.

A gazdasági válság egyik következménye a hátrányos helyzetűek lakhatási feltételeinek további romlása. Növekvő aggodalommal figyeljük azt az erősödő tendenciát, amely a lakásproblémák megoldása helyett, a rászoruló családok tömegesen kilakoltatását eredményezi. Ez a veszély egyre nagyobb mértékben érinti a leszakadó különböző társadalmi rétegeket. A probléma tehát nemcsak a roma lakosságot sújtja, de tény, hogy az állam intézkedései kevesebb hatékonysággal jutnak el hozzájuk.

A hozzánk érkező panaszok hatékony orvoslása érdekében a kisebbségi ombudsman intézményének megerősítésére is szükség lenne. Hatáskörünk bővítésével megvalósítható volna, hogy - hasonlóan a másik két külön biztoshoz - fel tudjunk lépni a magánszférában megvalósuló visszásságok ellen. Meg kellene teremteni annak lehetőségét is, hogy - eljárásunk nem formalizált voltát megőrizve - a diszkrimináció jellegéhez illeszkedő, az európai uniós és a nemzetközi standardoknak megfelelő jogkövetkezményeket alkalmazhassunk.

Budapest, 2010. április 27.

Dr. Kállai Ernő